A betörők kedvelik a könnyű bejutási lehetőségekkel rendelkező házakat. A legtöbb betörés általában nappal történik. E két információra mindig gondolnia kell, amikor elvégzi otthonának biztonsági értékelését.
– A betörők nem szeretik a zárt ablakokat, mert az üveg betörésének zajával magukra vonják a figyelmet.
– Nem szeretik az ajtók biztonsági zárait, mert azt akkor sem tudják kinyitni, ha a lakásban tartózkodik valaki, így mindenképpen az ablakon át kell bejutniuk és távozniuk.
– A legtöbb betörést azokban a házakban követik el, ahol kevés lakó tartózkodik napközben otthon.
Az alábbiakban ismertetnénk néhány olyan kockázati tényezőt és megoldást, amellyel csökkenheti biztonsági kockázatát:
I. Kapuk és kerítések: A ház mögötti magas kerítés elijesztheti a betörőt. Ellenőrizze, melyek azok a gyenge pontok, amelyeket egy betörő esetleg kihasználhat. A kerítés mentén ültetett tüskés sövény hasznos lehet, elijesztheti a betolakodókat. De bizonyosodjon meg arról, hogy a ház főbejárata az utcáról jól látható maradjon, így a betörő nem tevékenykedhet észrevétlenül. Figyeljen fel arra, ha ismeretlenek lődörögnek az utcán, ha gyanúsan viselkednek, értesítse a rendőrséget.
II. A garázs és a fészer: a garázs és a fészer ajtaját soha ne hagyja nyitva, különösen akkor ne, ha onnan egy belső ajtón át be lehet jutni a házba is. Zárja el a szerszámokat és a létrát, ne segítsen a betörőnek tevékenységében ezek “felkínált” használatával.
III. Tartalékkulcsok: Soha ne hagyja a tartalékkulcsot rejtekhelyen, például a lábtörlő alatt, virágcserép alatt, vagy a lakás ajtaján lévő leveles szekrényben. A betörők itt keresik azt először.
IV. A bejárati ajtó fölött lévő tető: A betörő innen fellépve elérheti az első emeleti ablakot, ezért ezt is feltétlenül zárni kell.
V. A kisablakok: Nagyon fontos a legkisebb ablakok, mint például az alagsori ablakok, világító ablakok, illetve a fürdőszobaablakok mindenkori zárva tartása. Ne felejtse, egy betörő befér a legkisebb résen, amely alig nagyobb, mint egy emberi fej.
VI. Az ajtók, megerősített zárak: Szereltessen fel biztonsági zárat az ajtó belső tokjára illesztve (emelőkaros, hevederes). Egy ilyen biztonsági zár, csak saját kulcsával nyitható. Ha a betörő a zár kitörésével próbálkozna, az még belülről sem sikerülne neki. Ám ha a betörő az ablakon keresztül mégis bejutna a lakásba, az ajtón keresztül akkor sem tud semmit kivinni.
VII. Ajtópántok: Ellenőrizze, hogy az ajtó elég erős és biztonságos csuklópánttal van-e ellátva, hosszú csavarokkal rögzített-e. Felszereltethet emellé még tolózáras zárat is. Ez a zár nem drága, de segít az ajtó erőszakos kiakasztásának (különösen panellakásoknál emelőkarral, a tokból történő kiemelésének) megnehezítésében.
VIII. Leveles szekrények: Soha ne helyezzen el leveles szekrényében tartalékkulcsot. Ajánlott a levélbedobó nyílás mögé az ajtó belső oldalára egy kis doboz felszereltetése, így megakadályozhatja azt, hogy a betörő kívülről próbáljon meg benyúlni a zárak meglazítása érdekében.
IX. Zárak: Szereltessen olyan ajtót, amelyet peremes tolózárral vagy automata biztonsági zárral ellátva szereltek fel, és amely automatikusan bezár, akkor az ajtó becsukódása után azt csak belülről lehet kulcs nélkül kinyitni.
X. Láncok: Abban segítenek, hogy ismeretlen személyekkel beszélhessen az ajtó kinyitása nélkül. Vásároljon láncot, és MINDEN alkalommal használja, mielőtt az ajtót teljesen kinyitná.
XI. Kileső nyílás: Lehetőséget biztosít arra, hogy azonosítsa a becsöngető személyt, mielőtt az ajtót kinyitja. A nagylátószögű optikai kitekintők igen hasznosak lehetnek.
XII. Ablakok: Az ablakok általában kulccsal nem zárhatóak hazánkban. A kulccsal működtetett zárakat ajánljuk mindenfajta ablakhoz. Ezek a zárak arra kényszerítik a betörőt, hogy törjék be az üveget, amivel viszont azt kockáztatják, hogy a hang miatt felfigyelnek tevékenységükre. Gondolja végig, érdemes-e rétegelt üveggel ellátni ablakait, ezeket még nehezebb betörni, vagy éppen betörésvédő belső fóliát felragasztani ebből a célból.
A világítóablakokhoz olyan fémmel ellátott tolózárat ajánlunk, amely az ablakot kitoló fémkar nyitását akadályozza meg. Alacsonyan elhelyezkedő ablakokhoz olyan zárakat ajánlunk, amelyek csak kulccsal nyithatók. Ezek lehetnek olyan zárak, amelyek két ablakot zárnak egybe. Sokkal diszkrétebb változata, ha a zárat egy fakeretbe süllyesztik.
Létezik azonban olyan zár is, amely csak egy bizonyos mértékig engedi az ablakot kinyílni.
XIII. Világítás: A célzott világítás is elijesztheti a betörőt. Hasznos lehet a kültéri mozgásérzékelő, vagy infra-fényű világítás használata. Kaphatóak olyan lámpák, amelyekben a szenzorok önműködően sötétedéskor, vagy mozgáskor felkapcsolják a világítást. Léteznek olyan kapcsolók, amelyek beállított időben automatikusan felkapcsolják a világítást.
XIV. Riasztók és széfek: Amennyiben értékes vagyontárgyai vannak, vagy otthonában sok készpénzt tart, érdemes elgondolkozni a riasztó felszereltetéséről, illetve a széf használatáról. Kaphatók ilyen berendezések az olcsó változatoktól az egészen kifinomult rendszerekig. A jó minőségű riasztó berendezések valószínűleg elijesztik a betörőt. A vezeték nélküli riasztórendszerek felszerelése nagyon egyszerű. Ezek szenzoros érzékelővel rendelkeznek, és rádióhullámok kibocsátásával biztosítják a védelmet. Felszerelésük 3-4 órát vesz igénybe. A vezetékes riasztórendszerek felszerelése körülbelül egy nap. Ha riasztót szereltetett fel, akkor jelöljön ki egy személyt, akinél mindig van egy kulcs, ha Ön nem tartózkodik otthon. Így a riasztó esetleges meghibásodásakor azt ki tudja kapcsolni, és az eseményt jelenti a rendőrségnek. Mindig kérje ki szakértő véleményét és szerezzen be referenciákat. A biztonsági rendszert szakembernek kell felszerelnie. Ha biztonságról van szó, mindenki gondolja végig, milyen esélye van annak, hogy tűz üt ki a lakásában, és milyen menekülési lehetősége van. Szereltessen fel füstérzékelőt, amely a szabványnak megfelel és a költségeket már különösebben nem növeli.